fbpx

Tegyük diagnózisalapúvá a gyermekek otthonápolási díjának odaítélését

Kép forrás: ahang.hu

Diagnózisalapúvá tennénk a gyermekek otthonápolási díjának odaítélését, vagyis automatikusan biztosítaná azt azon fiatalok után, akiknél például Down-szindrómát állapítottak meg.

Ungár Péter elmondta, hogy júliustól kezdődött a díj jogosulti körének áttekintése egy pontozáson alapuló vizsgálati rendszer alapján, szerinte azonban ez a pontrendszer sosem tud majd megoldást adni az egyéni élethelyzetekre.

Miért nem lehet meghatározni a diagnózisoknak azt a körét, amely alapján jár az összeg? – tette fel a kérdést, rámutatva: a krónikus beteg gyermekeket vagy például a súlyos epilepsziával küzdőket már egy szakértői testület megvizsgálta, így a minisztériumi felülvizsgálat szerinte csak pluszkiadás.

Az autizmussal küzdők esetében a szaktárca már módosított a pontrendszeren. Hozzátette ugyanakkor, hogy további változtatást tart szükségesnek, amiről párbeszédet kezdeményez a minisztériummal. Arra is választ várunk az Emberi Erőforrások Minisztériumától, hogy havi szinten milyen tájékoztatást adnak a parlamentnek a felülvizsgálatok eredményéről, a feltárt visszaélésekről.

2019-07-29T12:35:07+00:00 2019. 07. 29.|Uncategorized|