fbpx

Újabb két népszavazási kérdést nyújtott be az LMP

Újabb két népszavazási kérdést nyújtott be az LMP

Schmuck Erzsébet az LMP társelnöke ma újabb két zöld népszavazási kérdést nyújtott be a Nemzeti Választási Irodában. A zöld párt novemberben adta be első kérdéscsomagját és azóta is folyamatosan újakon dolgoznak és sorra adják be őket, így már 14 kérdésnél tartanak. A legutóbbiak a  lakóingatlanok energetikai korszerűsítéséről, valamint a zöld felületek drasztikus csökkenésének megállításáról szólnak.

A fegfrissebb kérdések a következők:

Egyetért-e Ön azzal, hogy az Országgyűlés alkosson meg olyan törvényt, amely rendelkezik egy elkülönített pénzügyi alap létrehozásáról, amelyből évente legalább 100 000 lakóingatlan épületenergetikai korszerűsítését lehet megvalósítani?

Schmuck Erzsébet által beadott kérdés a 2050-es dekarbonizációs célok elérése érdekében felhívja a kormány figyelmét, hogy kiemelt feladata lenne az energiahatékonyság fokozását célzó projektek támogatása, hiszen energiafelhasználásunk mértékét is jelentősen csökkentenünk kell. Az Orbán kormány egyik legnagyobb bűne, hogy a beígért épületszigetelési programból nem lett semmi, pedig így lehetne a legkönnyebben csökkenteni a fogyasztásunkat. Ezért a kormánynak kötelessége az energiahatékonyság fokozását célzó projektek kiemelt támogatása, hiszen ez valódi, fenntartható rezsicsökkentést jelentene.

Egyet ért-e Ön azzal, hogy az országgyűlés jogszabályban tiltsa meg a természetes élőhelyek és települési zöldterületek fejlesztési célú felhasználását, és hogy a további fejlesztéseket barnamezős területekre irányítsa?

Az LMP szerint a klímaválság mérsékléséhez és következményeinek kezeléséhez meg kell állítani a zöldfelületeink drasztikus csökkenését.  A zöldfelületek által biztosított ökológiai szolgáltatások az éghajlatváltozás elleni küzdelem kiemelten fontos részei. Ha a zöldfelületeink mértéke csökken, az erőteljesen hozzájárulhat a válság negatív hatásainak erősödéséhez, mind települési szinten, mind országos szinten. Ennek ellenére a zöldfelületeink csökkenése drasztikus.

 

2020-02-07T14:59:17+00:00 2020. 02. 07.|Fenntarthatóság, Zöld népszavazás|